Miért lesz biztosan telitalálat a sátras esküvőd?

Kezdjük az egészet a HELYSZÍNNEL, mert nyilván mindenki a kedvenc helyét képzeli el a boldogító igen kimondásakor. Nos, ez sátras esküvő esetén a lehető legszabadabb választás lehet, csak arra kell figyelni, hogy a sátor megközelíthető helyen legyen, illetve érdemes átgondolni a terepviszonyokat is. Jól tudjuk, hogy egy esküvőn nem csak az ördög visel Prada-t, a sarkak magasak, a ruhák cicomásak, illetve az is egyfajta esküvős törvényszerűség, hogy amelyik lagzi világosban kezdődik el, az sötétben ér véget, úgyhogy a sok hasraesést kivédendő, érdemes sík terepben gondolkodni, de egyébként nincs határ.​   

Ezt a mondatot még egyszer, mert szép. NINCS HATÁR!

Kastélykerttől a Dunakanyarig, bárhol esküdhettek, ahol először jártatok együtt, ahol a másik olyan furán harapott a lángosba, utána csupa tejfölös orral próbált nagyon szexi lenni, te pedig nem tudtad, hogyan figyelmeztesd. 

Mehettek a sátorral vízpartra, hegytetőre, oda, ahol a madár se jár, csak ti, és a család. 

Folytassuk azzal, hogy nincs speciális technikai igénye egy sátras esküvőnek az áramot kivéve. Az azért kell, tehát olyan helyre kell tervezni, ahol elérhető és használható áram áll rendelkezésre. Ezen kívül nincs szükség extrém módon felszerelkezni, mert a Tentipi mindent ki fog védeni, hogy senkinek se potyogjon le a gyűrű az ujjáról a nagy nap alatt. A sátras esküvő tervezésekor van egy majdnem kivédhetetlen faktor is, az IDŐJÁRÁS. Igen, ettől bizony lehet félni. Mi van, ha jön egy vihar, mi lesz, ha elfúj minket a szél, sátrastul, tortástul, táncparkettestül. Nyugalom, ez nem történhet meg. Biztosan tudjuk, mert a Tentipi sátrainak megalkotásakor egy őslakos számi népcsoport hagyományos, füstnyílással ellátott, ellenálló és praktikus sátor mintája alapján dolgozott. Könnyű, légáteresztő pamut és poliészter szövetei távol tartják az esőt, de kiengedik a felesleges nedvességet.    

És ha HŰVÖS LESZ  az esküvői éjszaka? 

Nincs szükség ruhatárra sem, a Tentipi sátrakat úgy készítették fel, hogy bennük élvezhessük a tüzet, kályhában, vagy akár a földön is. A sátrak egyedülálló módon füstnyílással ellátottak. A megfelelő szellőzést a sátor tetején található levegőnyílások biztosítják, tehát attól sem kell tartani, hogy füstfelhőben gomolyog majd az ifjú pár.

Nincs gond, a Tentipi sátrak teteje ugyanis tovább nyúlik, mint más sátraké, illetve speciális varrási technológiát és a megerősített tartóelemeket használ a gyártó minden egyes sátor esetében, nincs az a vihar, amit ne lehetne a sátorból teljes nyugalommal végignézni. Egészen nyugodtak lehetünk afelől, hogy ezeket a sátrakat extrém körülményekre készítették fel. Egy dolog a praktikum, de egy esküvő esetén fontos a rendezvénytér ELEGANCIÁJA is. A Tentipi szemet gyönyörködtetően exkluzív, ezt túlzás nélkül állíthatjuk. A formája, a színe, a hangulata, az otthonossága mind-mind egy igazán különleges helyszínt, élő atmoszférát teremtenek az esküvő számára.   

E​ ttől sem kell izgulni, a sátor 3 ember munkájával 2 óra alatt állni fog, de ez már a mi gondunk lesz, neked nincs más dolgod, mint kiválasztani egy helyszínt, egy időpontot, persze mindezek előtt életed párját, hogy őt már ne ott kelljen keresgélni az erdőszélen. Innentől a többi mind ránk bízhatod.
Csináltuk már, tudjuk, miről beszélünk: https://youtu.be/rzTxMfblOeQ

Sátorra fel! Jó lesz! TENTIPI. EMBRACE THE ELEMENTS.